"Kérdezted már az árnyékodtól, hogy mivé válik éjszakánként? Vagy faggattad-e az éjszakát az árnyékod felől?"









Mea culpa



Az igazság másképpen van,
Mint hiszem,
A jog nem az én bizniszem.
Igazságom kis sziget,
Otthona a Semminek.

Emberben hittem.
Vállalom.
Az én vétkem,
De fáj nagyon.
Az én az utam,
Járhatom.

Te mindent láttál Istenem,
Jeltelen Gonoszság,
Nemtelen.
Emberre bíztam,
Elengedem.
A jog nem az én fegyverem,
Rád bízom a Törvényt Istenem.

Álljanak színednél mostantól azok,
Kik teremtették az utálatot,
Viszályt és halált,
Mocskot gyalázatot.

Nem győz a Bűn,
Tudom Istenem,
Te látod mindazt,
Ami helytelen,
Tied az Igazság,
Elengedem.

Győzött a Rossz
Megint, megint.
Az élet ismét
Megint, megint.
Talpra állok,
Újra, újra.
Mea culpa, mea culpa.
De nem lépek a másik útra.
























Hét


Hétfő.
Legelső lépcső.
Kedd.
Remény-amulett.
Elengedett,
Ígéreted.
Gyúlnak a fények,
És szembejön velem 
Az utcán az Élet.
Rád gondolok,
Még egyszer szerdán,
Ezer elfeledett,
Édes emlék tör rám.
Aztán névtelen csütörtökön,
Eláraszt fuldokló emléközön.
Érkezik mérföldes léptekkel,
A vágy,
A szürke péntekkel.
Szerelmes 
Sms 
Mondat, 
Jön tőled,
Várok rád szombat.
Szüntelen kereslek,
Többé nem talállak.
Hétfőbe zuhanok 
Fáradtan vasárnap.












<fontsize=10>Feltámadott

Tavasz van, gyönyörű.
Eljött hozzánk ismét,
Az áldott és szent,
Csodaváró Húsvét.
Ébrednek a fák,
Virágok nyílnak,
Örök titkaként
A zárt sziklasírnak.
Ott ahol várta Máriát,
Titokzatos angyal,
Ott ahol a tavasz,
Leszámolt a faggyal,
Ott támadott fel újra az Élet.
Bizonyságul,
Ne félj!
Nem hal meg a Lélek.
Ha szétnézel látod,
A sok szép virágot,
A sugárzó Napot,
Keltsd fel a Világot!
Töltekezz be fénnyel!
Húsvétban ébredő
Hittel,
És reménnyel.
Ne félj a Téltől!
Ha sorsod hányatott.
Érted halt meg Jézus,
Érted feltámadott.








A húsvéti nyulacska

Mesém kezdetén,
Az Óperenciás tengeren is túl,
Dalolt egy kismadár,
Akkor még nem nyúl.

Tavasz-tündérlányka,
Hóolvadást várva,
Cipelt sok virágot,
Ráhintve a tájra.
Hozott mosolyt, napfényt,
Derűt a világra.

Kötényébe fogta
Színes csillámporát,
Varázsolt jácintot,
Árvácskát, violát.
A fűben elrejtett,
Pár csokor ibolyát.

Borzasan hajtott ki,
A húsvéti barka,
Nem taposta többé,
A csikorgó tél sarka,
Tavasz lett, gyönyörű,
Minden színes, tarka.

Tündérünk szétnézett,
Az égen nem találta,
Lent a porban feküdt,
A megsebzett madárka.

Szórt rá sebtiben
Tavaszi varázsport,
Tündéri varázstól,
Nyúllá lett, madárból.

Nem is olyan régen,
Dalolt fenn az égen,
Hol pajkos napsugár,
A felhőkön átnevet,
És felébred fényében,
A ragyogó kikelet.

Most ünnepi nyúl lett,
Kismadáron túltett,
Húsvétkor nem rest,
Tojást rak, és fest.

Eljön minden évben,
Tavasznak jöttével.
Köszönti a Tündért,
Kosárban a csodás,
Piros, sárga, kék, zöld,
Díszes, hímes tojás.

<br<fontsize=5>Tövismadarak

Egyetlenegyszer énekelt,
Mielőtt hosszú útra kelt,
Fennakadt tövises ágakon,
Átjárta a furcsa fájdalom.
Lelkéből nem hallott dal fakadt,
Utolsó pillanat.
Így szerettünk, némán,
Mi ketten,
Vergődő tövismadarak.
Éltünk csendben, és
Szótlanul,
Sajdult a szív,
De nem tanul.
Halkult a világ,
Néma pillanat,
Mikor a szív csendben megszakadt.
Egyetlenegyszer énekelt,
Mielőtt hosszú útra kelt,
Fennakadt tövises ágakon,
Átjárta a furcsa fájdalom.
Lelkéből nem hallott dal fakadt,
Utolsó pillanat.
Így lettünk 
Mi ketten,
Te meg Én,
Vergődő tövismadarak.






<br






keser-édes

ébred a napsugár,
hajt a magból az élet,
megleli egy madár, keser-édes.




















kőbe zárva

csillag volt egyszer
az éjszakában,
szerelmes lett
egy zsenge ágba,
tavaszi lombba,
sok virágba,
folyóba hullott,
kőbe zárva.
folyóban kavics,
csendet megtalálva,
ki nem mondott szó,
kőbe zárva.
csillaghullás tépte,
sötét bársony éjből,
égő ragyogásból,
tiszta szenvedélyből.
szétmállik az éjjel,
az árnyakkal felkel,
parázslik, és kigyúl,
tétován a reggel.
felolvad a múlt,
emlékek haván,
felfénylik még egyszer,
a kőbe zárt magány.
ébred az érzés
izzóan keleten,
folyóba hullt csillag,
kőbe zárt szerelem.
halk, és észrevétlen,
pisztráng csillanás,
volt a vallomás.
szeretlek téged,
mondta az ágnak,
örökké várlak,
csak nézlek,
és nem is sejted,
hogy magamban őrzöm
a virágzó csended.
felhők rohannak,
ott fenn a felszínen,
borúsak és fénylők,
át az életen.
folyóban a kavics,
csended megtalálva,
én ott várok rád,
örökre kőbe zárva.

úgy szeretném

szeretnék még egyszer
álmokban élni,
minden embernek
hitet ígérni,
havazáskor,
tavaszt remélni,
megérteni,
és nem megítélni.
hinni a szóban,
hinni kézfogásban.
hinni szerelemben,
mondott igazságban,
az értékesben,
a meg nem alkuvásban.
megszólalni tudni,
ha mindenki néma, 
ha közöttünk kószál,
a közöny-hiéna.
ábrándozni egyszer
még az ifjúságról,
a hitről, a fényről,
délibáb-világról.
átölelne újra,
az álmokból szőtt kelme,
mit foszlányokra tépett,
a nyiladozó elme.
úgy szeretném.










hív az élet

hív az élet,
és hív a szó,
szerelem,
csábító.
hív a csók,
talmi szó,
édesen
suttogó.
árnyék hív,
átölel,
nagy kaland,
mi nem jön el.
vár a szép,
és hív a jó,
szép jövő,
kápráztató.
hív tavasz,
lázadás,
vár az ősz,
csend varázs.
hívott nyár,
és vár a tél,
mikor a szív,
már nem remél.
cseng a csend.
vár a tó,
életünk,
kis hajó.
hív a múlt,
és vár az ég,
hív a kezdet,
vár a vég.
élünk csendben,
halkul szavunk,
aztán lassan
elhallgatunk.
vár az élet,
és hív a fény,
egy új világ,
másik remény.












Esőben álmodó

Álmokat virrasztó
Névtelen csillagok,
Tegnap a remény
Egy percre
Itt hagyott.
Hallgatag, néma
Álom-angyalok,
Könnyük eső,
Jéggé most megfagyott.
Színtelen,olvadt
Szerelem-jégcsapok,
Dermedt kérdések,
Nincsenek
Válaszok.
Nyújtózik
Felhők közt,
Néma pirkadat.
Fényében felragyog,
A pillanat.
Emlékek, tárgyak,
Mi tőled itt maradt.
Boldog, szerelmes 
Tegnapok.
Várok rád,
Itt vagyok.
Azért vannak
Magányos hajnalok.
Olvad a jég,
Búcsúzik a faggyal,
És könnyezik újra
A magányos angyal.
Feltámadó szél
Tavaszt mesél,
Szeretlek.
Van remény?







 



Rezzenéstelen

Rezzenéstelen,
Messze kék végtelen,
Nem múló érzelem,
Régi szerelem.
Csend csillan
Fáradt esőcseppeken.
Pillangó az esőn.
Szép.
Szívembe tép.
Álom.
Rajong és átfon,
Kékségbe zárom.
Engedd,
Hogy szálljon!
Pillangó.
Kezemen
Pihen.
Igaz volt,
Neked elhiszem.
Őrizem
Szavad.
Álom.
Örökre szabad.












Hittem

Gyermekkoromban
Hittem,
Hogy mindenkinél jobban
Szeret az Úristen.
Az igaz szó,
Csakis szép lehet,
És nem mosolyog rám,
Az aki nem szeret.
Hívott az élet,
Mennyire szép lehet!
Hívott a kaland,
Ifjonti képzelet.
Szomjúság kínzott,
Az örök igazságra,
És hittem, szerelemnek
Szerelem az ára.
Hittem a szépnek,
És hittem a vágynak,
Hittem a jónak,
Hittem ideálnak,
Hittem az igaznak,
És hittem hazugságnak.
Aztán felhők gyűltek
Feketén körém,
Felnőttem én.
Egykor igazán hittem.
És tudom,
Akkor szeretett a legjobban az Isten.












Ismeretlen szív

Rólad mesél most
Szél és hó,
Vihar sikoltása,
Jane Do.
A tegnap
Vétkekkel mart egén,
Ébred a fény,
Háborgó tengeren,
Szent gyászában 
Izzik,
Szemérmes végtelen.
A fénnyel felkelnek
Hajnali árnyak.
Arcul csapó szélből,
Angyalszárnyak,
Szakadt felhők,
És szakadt vágyak,
Rongyai a múlt ábrándnak.
Az idő 
Markodból,
Homokként elpereg,
Feltűnnek
A múltból,
Lomha kísértetek.
Itt vannak a percben, 
Körbeállnak,
Üvöltenek,
Lassan felzabálnak.
Fagyos tükrön 
Folyik a csend-pára,
Arcodon az idő kiáltja: 
Ennyi!
Ma is eljött,
A tegnapi semmi.
Rád csepeg 
Gúnyosan,
Percenként az idő,
A reményeket ölő.
Ismeretlen szív.
Már nem remél.
Jeges víz,
A szemfedél.
Súlytalan csend,
Mozdulatlan.
Csendes a szív, 
Olthatatlan.
Érzésed,
Kimondhatatlan.
Egyszer szerettél,
Jane Do.
De arra nincs szó.









Boldog Karácsonyt! 

Ma csillámport hintenek
Az angyalok az égből,
A legszebb ünnep ez
Isten kezéből.
Füzérek ragyognak
A zúzmarás ágon
Dalt fütyül a szél is,
Tündérfuvolából.
Ma ünneplőbe öltözteti
A szívét az ember,
Várakozással,
Telve kegyelemmel.
Öröm-szikrák gyúlnak,
Izzanak az éjben,
Csillag tündököl fel,
A szeretet jegyében.
Három király indul,
Égi jel nyomába,
Hívja őket éjjel,
A Szeretet Királya.
Útjukat mutatja
A JEL,
Égi fény,
Betlehem csillaga,
Az új remény.
Szent és édes érzés
Éled szívek táján,
Szeretet éjjelén,
Ünnep éjszakáján.
Mennyeknek csillaga,
Vezessen ma téged,
Mert aki követi,
Soha el nem téved.
Isten adjon neked
Ölelést, ihletet,
Szentséges az éjjel,
Jézus megszületett.
Felragyog a csillag,
Karácsonyfa-ágon,
Szívek fényét őrzi,
Szeretet parázson.
Szívemből kívánom :
Boldog Karácsonyt!







Kópé

Keverem, kavarom,
Sűrűre habarom,
Vidám a dalom,
Főztömet takarom,
Béka a haverom,
Bűvölni akarom.
Fenn van a plafonon,
Ha akarom, lecsalom,
Ha nem, hát lecsapom,
Aztán levakarom,
Biztosan elkapom.
Békából királyfikat,
Hatásos varázsitalt
Kotyvasztok, hahó,
Királyfiak neve,
Legyen mától:Janó.
Más meg mi a manó?
Elképedt gólyáknak,
Fejedelmi flamó.
Lila gőz varázson,
Felbugyog parázson,
Kondérban a nádon,
Én meg nem kívánom,
A látványt sem imádom.
Tojás, nádirigó,
Minden belevaló,
Ez meg mi a manó?
Gyíkfark meg a gumó.
Megsúgom titokban
A sásnak, a nádnak,
Hogy lesztek főztömtől,
Legkésőbb vasárnap.
Fuserált bájital találmány,
Ha tudnám a jót, feltalálnám.
Nyílik az égen a szivárvány,
Mit látok?
Egy szőke királylány.
Megcsókol egy pofás békát,
És Janóvá bűvöli Bélát.
Gyíkfark meg a gumó!
Kobold és a manó!
Bájital mire való?
A csók az ideható.
Ahogyan elnézem,
Túl sok az unka,
Csókolni mindet,
Irtó nagy munka.
Jókora reggeli torna,
De varázsol kiskópé csókja?
Híremen ne essék csorba,
Öntöm a főztömet porba,
Varázskönyv elrepül sorba.
Kuckóm is feldöntöm, romba,
Botcsinált boszorkány-konyha,
Nem is szép, egyenest ronda.
Bánatom megsúgom
Hamunak, parázsnak,
Varázsszert én többet
Nem főzök vasárnap.
Bográcsot elviszem
Elmosva anyámnak,
Készítsen ebédet,
Benne a családnak.
Ajándék, nem telitalálat,
Átadok mellé, egy díszes fatálat.
Ölelném Janóvá Bélát,
De kinek van gusztusa
Csókolni egy békát?
Így esett, a béka,
Megmaradt Béla,
Máig sem Janó.
Csak vidám gólyafiaknak,
Fejedelmi flamó.



kép forrása: Preszler Ágnes (olajfestmény)





Bolondos szilveszter

(gyerekvers)


Szilveszter van, éjfélt járja,
Meghívlak a cicabálba.
Mi ez a nagy ramazuri?
Évadzáró macskabuli.
Ma van az év utolsó napja,
Kirúg a hámból most, pár duhaj macska.
Vicces kis kalapban, nyakukban masni,
Cicatálon, füzér a virsli.
Macskalányok hajában lokni,
Kandúrkákon csíkos a zokni.
Hullik a konfetti, szerpentin száll,
Áll már a bál.
Ma este buli van, száz macska táncol,
Némelyik ügyetlen, és megbotlik párszor,
Foltoska fejre áll, és úgy viháncol.
Egérke zenélne egyedül,
Macskanótát hegedül,
Azután elmenekül.
Biciklin száguld, szalagos pedálja,
Az utcában odakint durrog a petárda.
Nagyot pukkan, habzó cicapezsgő,
Kis hokedlin kocsonya, rezgő,
Vidáman érkezik az Új Esztendő.
Hozzon a jövő év macskabőséget,
Doromboló kedvet, cicahűséget,
Kívánjunk nekik Boldog Új Évet!

Jön Télapó

...szán suhan csendesen...




Szán suhan nesztelen,
Nem hallja senki sem,
Felbukkan hirtelen,
Hull a hó rendesen,
Télapó hópelyhesen,
Mosolyog csendesen.
Csengettyű hirtelen,
Megcsörren a csöndben,
Szíveknek kedvesen.
Felbukkan minduntalan,
Nyulacska csintalan,
Mókuska, surranó,
Egérke, cincogó
Meglesik, jaj de jó,
Jön-e már Télapó?
Krampuszok huncutok,
Festenek, nem titok,
Diókat színesen,
Ajándék szívesen.
Ma este útra kél,
Kis csomag szeretet,
Nem késhet, nem lehet,
Várják a gyerekek.
Ma éjjel meglesem,
Télapót kémlelem,
Álmomat kergetem,
Kopogtat csendesen,
Átölel kedvesen,
Már alszom, édesen.
Hópehely színtelen,
Szállingóz szüntelen.
Rénszarvas zajtalan,
Feltűnik hangtalan,
Meglesni nincs idő,
Megtelik kis cipő.
Szép téli reggelen,
Csomagod meglelem,
Szikrázva hull a hó.
Itt jártál Télapó,







feledés

...vannak napok, hogy rád gondolok...







vannak különös éjszakák,
amikor hallani a szív szavát.
szerelmes szavak egy sárgult lapon,
átölel az emlék,
hagyom.
röppennek lázas pillanatok,
ma bánt a csend,
a gondolatod.
falakba zárt csend hieroglifák,
éledne az érzés,
de nincs tovább.
hallani a csendben az éjszakát,
hangtalan sötétség,
nincs tovább.
kopogtat,
betoppan fájdalmas közöny,
falakba süpped a jeltelen öröm.
egyszer szerettél.
sohasem.
egyszer volt,
te voltál mindenem.
érzés volt,
mi nem olvasható,
szikra a fényben,
nem megfogható.
érintés,
mit nem őriz betű vagy szó,
vágy,
ami nem kimondható.
gondolat,
pársoros szerelem,
mégis oly` drága nekem.
láng ölel,
régen volt érzelem,
könnyeken ragyogó,
ezer szín szerelem.
parázsló emléked
felszálló pernye,
feledés most,
az életünk terve.








Halloween

Csillagok zúgjatok halkan,
Csak a szívemből halljam,
A régi balladát,
A vén Jack dalát.
A magányos Hold ismeri csak régről,
A denevér röptű csend-zenét,
Jack történetét.
Nyugtalan lelke a földön itt rekedt,
Éjszakákba űzte őt,
Csapongó képzelet.
Ha kiált a kuvik,
Halloween éjjel,
Ha őszi falevél versenyt fut a széllel,
Ha kígyók, békák csúsznak hideg, hüllőtesttel,
Ha a nyugodt álom megszökik az esttel,
Boszorkány léptű a szél suhogás,
Felveri a csendet bagoly huhogás,
A távolban felizzik a furcsa fény,
Jack jön a vándor,
Ma van Halloween.
Világít kezében,
Sötéttől megszánva,
Bűneinek ára,
A pokolnak parázsa,
Ördög alamizsna,
A Halloween tök-lámpa.
Hé, Jack!
Te kóborló lélek,
Rosszul osztottad be,
Mit adott az élet.
Helyed sehol nincsen,
Nem enged be téged,
A mennyországba Isten.
Nincs szeretőd, apád,
Te földön rekedt árva,
Előtted az ég is,
A pokol is zárva.
Neked semmid sincsen,
Csak az a töklámpa,
Hogy elhozd a fényt lidérc-éjszakába.
A fény lesz ma éjjel
Az egyetlen kincsed,
Ma éjjel szórd szét!
A pokol fényét hintsed!
Sötét ma az alkony,
Te nem vagy merész,
Halloween éjszakáján,
Hogyha félsz,
Hé Jack!
Te bolyongó lélek,
Vajon hova mész?







Nyári alkonyat

Mondd, milyen színe van a nyárnak?
A tavaszi napsugárnak?
Az át nem aludt éjszakáknak,
Amikor hiába várlak.
És milyen színe van a boldogságnak?
Akár a nyíló hófehér virágnak?
Ezer színű a szerelem,
Most mégis hiába keresem.
Hullámzó,vörös rét a vízparton,
Izzó magány, ha jő az alkony.
Vízből szőtt ruháját,
Ha ölti a nap.
Simul szerelmes gondolat.
Álmok szárnyán,
Ha arcod megtalálom,
A tücsökzenés éjfélt várom.
Tudom már milyen színű a bánat,
Árnyai a letűnt nyárnak,
Amikor hiába várlak.
Havazásról álmodom.
Amikor emlék-lábnyomon,
Reszketőn átlép a fájdalom.












Ha eljön a csend

I

Dal voltam egykor.
De kioltott a csend.
Egy szó voltam,
Amely a semmibe vész.
Most csend vagyok,
Amely a dal nyomán sikolt.
Álmokból szőtt gondolatod.
A nem teljesült vágy,
Amit hiába kérsz.
Az álmod vagyok.
Az emlékezés,
Múlt szerelemre,
Amely lángolt,
Néha égett,
De soha nem találtad,
Ha álmodtál szépet.
A csend maradtam neked.
Ami a dal nyomán zsibong.
Álmokból szőtt gondolatod.
Elképzeltünk egyszer,
Tovatűnő álmot.
Talán mindketten mást,
Gyönyörű kép.
Csak egy villanás volt,
De tőled volt szép.
Hát őrizd.
A perc ígéretét.
Ahogyan őrzöm én is a napot.
A tökéletes pillanatot,
Álmokból szőtt gondolatot.
Amikor dal voltam,
Csend helyett.
Mikor vártam,
Hogy halljam léptedet.
Most csend vagyok újra.
S ha megszólal a harang,
A csendbe beletép,
Cseng-bong szívemben
A meg nem esett kaland.
Talán kicsit fáj is.
De szép.







Rejts el!

Egy tárgy voltam egykor,
Ott jó fenn a polcon,
Miért viseltem törékeny üvegruhát?
Most lent vagyok, mélyen,
Darabokra törve.
Az egyetlen, mi vár rám,
A szemétlapát.
Csak üvegcserép.
De összeszedtél.
Felemeltél, mint ritka követ,
Megőriztél értékeid között.
Látod. Csak üvegcserép vagyok.
Visszatükrözöm neked a Napot.
Éjféli szivárvány.
Ha úgy akarod.
Adj nekem hitet, nem baj, ha talmi,
Adj nekem álmot, nem baj, ha fáj.
Add nekem magad, a reményt, hogy élek
Az álmaidból születtem, egy bús éjszakán.
Egy gondolat vagyok csak.
A gondolatod.
Egy törött, színes üvegcserép.
De vigyázz,
Ne fogj túl erősen,
Nem akarok összetörni.
Nem akarlak felsebezni.
Csak szeretni akarlak.
Semmit, csak szeretni.
Csak szeretni téged, és benne a múltat.
Mikor még nem hordtam üvegruhát,
Nem is éreztem, ha földre hulltam
És nem követtem el annyi hibát.
Talán egyszer látlak.
Talán sohasem.
Talán földre hullok.
Talán újra nem.
Talán fagyos leszek,
Mint a jégvirág.
Talán felolvadok,
Hol éled a vágy.
Most a tiéd vagyok.
Színes üvegcserép.
Rejts el!
Ne hulljak tovább. 







Szerelem

Jelen, múlt, jövő,
Csüggedt, néma vágyak,
Beszűkült tér, idő,
Szívdobbanás-árnyak.
Csenddimenzió.
Vackán alvó lélek.
Csók illúzió.
Sötét van.
Félek.
Kezeden pihenő árnyék.
Szívem most nem dobban.
Fáj még?
Lelkektől rezzenő
Ködfelhő-fátyol
Gond éjszaka száll
A csend betakar, ápol
Arcodon az álom
Hold az Éjnek bókol
Csók ül csillag ágon
Kérlek csókolj!
Csak nézz rám csöndben,
Mályvaszínű ködben,
Szeress, ölelj halkan.
Dalol a szél...
Szerelem, szerelem...
Valaki fél...
Súgd, kedvesem!
Szívemben születik végtelen,
Élj velem...
Tűnődünk az éveken...
Gyöngykagyló a vágy ma.
Benne izzó homok.
Kinccsé lenni álma,
Sosemvolt otthonok
Hite hívja, várja,
Tele bizalommal,
Egy szép új világba.







Képzelet

Azt mondtad, ez csak a fantáziám.
Tükörképe a tó az égnek.
Képzelj el!
Azt, hogy szeretlek téged.
Fekete tavon a csillagok,
Tűnő szerelem,
Mi bennem most felragyog.
Az enyém volt mindig az érzelem,
Ölelj, ahogyan képzelem,
Ha magába zár a víz.
Ruhám hideg magányként rám tapad,
Az enyém ez a pillanat.
Csak szavak.
De érzem a kezed,
Borzongató varázs, a nyakamon.
Párás lélegzeted.
Megtörtént csókok felrázott emlékei,
Egy régi papírdobozban,
Elrejtett emlékeim között,
A csókjaid.
Talán nem mertem emlékezni,
Csak ölelni újra, és nem kérdezni.
Levetkőzni,
Mint vizes ruhát,
Mindent mi póz,
Páncél, vagy szerep,
Meztelen a szívem.
Most a tied.
És gondolataidban vétkezem.
Álmok nélkül, néma az életem.
Szédít a szó a csendben,
Az elképzelt ölelés,
A valóság rebben.
Csak álom maradsz.
Látom arcodat, ha fölém hajolsz.
Csókolsz.
Ez csak egy álom.
Egyedül ébredek.
Hideg magányként tapad rám ruhám.
Ha magába zár a víz.







Árnyék

Hadd legyek ma én a csend.
Szúnyogzenéje a hangtalan vágynak.
Legyek ma én a szó,
Reménye új csodáknak.
Borzongató, szerelmes éjszakán,
A hit,
Hogy jövőnk lesz talán.
Legyek ma én a fény,
Árnyékos nappalon,
Felhők mögött a napsütés,
Ha a remény hazug, tudom.
Árnyék vagy, de nélkülem,
Többé sosem létezel.
Fény és árnyék,
Összetartozunk,
Létezni egymás nélkül nem tudunk.
Legyek ma minden.
Ritka ajándék,
Ha magamat adom,
Ez mindenem ezen a hajnalon.
Legyek alkony.
Ha a Nap a vízhez ér.
A sötétség a csillagos éjszakán,
Amikor alszik a fény.
Csak a köd szitál.
Legyek remény,
Hogy felkel majd a Nap.
Hogy lesz tökéletes pillanat.
Az nem lehet, hogy a hajnal nem jön el,
Legyek fény.
Nélkülem, te sem létezel.







Papírdaru

Vágyakból hajtogattál
Magányos hajnalon,
De repülni nem tudok.
Égbe vinnélek, de nem tehetem.
Szerelem.
Ha látod izzón lemenni a Napot,
Talán rám gondolsz.
Szerelembe szerelmesen.
Félve a zsebedből előveszel.
Dobd el, ha így akarod.
Kell még?
Emlék.
Csak sárgult papír.
Ha eldobod, zuhan,
Lassan földre hull.
Papírdaru.
Gyűrött és kopott.
Repülni soha nem tudott,
De elhitte magáról,
Hogy egyszer szállni fog,
Úgy várta azt a pillanatot!
Hogy meglátja egyszer a Napot.
De csak zuhan, zuhan,
Át az életen,
Hiábavaló éveken.
Szerelem.
Ne szállj velem! 







angyal

rád várni forró augusztus éjszakán,
fülledtségben,
jéghideg magány.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában,
szerelem.
hullócsillagokkal érkezett a hajnal,
földre zuhant éjjel,
egy magányos angyal.
könnyből szőtt ruhája
testére tapadt,
gyönyörű pillanat,
hallom a szavad.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában,
szerelem.
szól a csend,
a törékeny hajnal,
szüntelen kereslek.
te hallgatag angyal.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában.
szerelem.
elnémul most föld és az ég,
angyal szállt közénk.
ritka pillanat,
ha a szó elakad.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában.
álmok testvére,
az vagy nekem.
didergő angyal,
te félénk szerelem.
hárfazene szól,
valahol,
vagy csak a szív zakatol?







Szerelmes Karácsony

A hópehely szeretnék lenni
Karácsony éjszakáján,
Amely a válladra hull.
A csillag alakú hópehely az égből,
A fény, amely rád csorog
Az utcai füzérből.
Érintetlen, de mulandó díszed,
Amelyet megcsodálsz,
De már csak vízcsepp.
Ragyog a fényektől,
Aprócska szivárvány
Játszik most neked,
Éjféli királylányt,
Mesefilm.
Nem vagy egyedül.
Ha a magányos szél füledbe hegedül,
Az égből lehullt
Kis hópehely vagyok.
Vegyél észre,
Mielőtt elolvadok.
Lennék a havazás,
Vagy a kandallóban izzó
Tűzforró parázs.
A maró hideg,
A csontig hatoló,
Hópehely, olvadó,
A karácsonyi reménysugár,
Ami elkísér,
A Szeretet Ünnepén.
Lennék az éj,
Ha átölel.
A remény,
Amely nem jön el,
De csak magányos hópehely vagyok,
Vegyél észre,
Mielőtt elolvadok.








Fiam

Mióta vártalak,
Kisfiam.
Szívem alatt,
Mint nyíló hófehér virág,
Bontogatta szirmait a szerelem.
Első, tétova mozdulatod,
Akár a szívdobbanásom.
Tudjuk, éreztük annyian,
Milyen érzés az első,
Sejtelmes rebbenés,
Szinte semmi ez,
De nem kevés.
Minden.
Átminősülés.
Egyek voltunk akkor.
Kisfiam.
Hallgattalak.
És te hallgattál engem.
Sok hosszú éjszakán,
Mint lüktetést a csendben.
Éreztem halk fejlődésedet.
Arcod nem volt több,
Mint egy gondolat.
De szebb vagy,
Mint amit álmodni tudtam.
Több vagy annál,
Mit ember kíván.
Kisfiam.
Aztán rám talált
Az ismeretlen, és hosszú fájdalom.
Vajúdva kúsztam az égig lelkedért.
Születés-himnusz e perc,
Az emberért.
Az élet-stafétát neked most átadom.
De élek mégis,
Maradt egy másik lét,
Talán új és szentebb.
De ez is a tiéd.
Talán belehaltam egy kicsit.
Azért a napért.
A holnapért.
Aztán sírva láttad meg,
Milyen a világ.
Nem ismerted,
Csak megláttad, csendben.
Vérben és vágyban,
Káoszban, rendben.
Szép.
Mint az ibolyák a parkban.
Aznap kinyíltak, szerényen,
Az első napsütésben.
Nekem. Mint te.
Ha lehunytam a szemem,
Furcsa eufória,
Arcodat láttam mindenütt.
Ez több, mint a szerelem,
Amit valaha megéltem.
Egyszeri csoda.
Amiért megszülettem.
Amikor karomba foglak.
A boldogság az enyém.
Az első szó,
Az első nevetés.
Szép mosolyodban,
Apád mosolyát is szeretem, fiam.







szalmaláng

elhamvad,
lángra kap,
apró parázs,
elszédít,
elnémít,
esti varázs.
szívemmel játszik,
szikrázó érzelem,
játszik a szívemmel,
villódzó szerelem.
álomszőttes
a gondolat,
megragadom,
és ott marad.
meggyullad,
kialszik,
lidércfény,
szívem csak egy percnyi
reményt kér.
égszínkék szerelmes gondolat,
átölel,
a valóság elszalad.
meggyújtom,
eloltom,
szalmaláng,
ennyi volt,
vége van,
nincs tovább.







fekete-fehér

fekete-fehér,
hömpölygő járólapok,
vibrál a kép,
furcsa állapot.
tapogatózom,
várnak ott.
gyertyaláng,
imbolyog,
árnyak nőnek,
te nem vagy ott.
fekete-fehér
lábnyomok,
hozzád vezetnek,
de nem vagy ott.
kopott ház,
szól a csend,
kopott szó,
mit jelent?
fekete-fehér
szerelem,
ráismerek,
ha keresem.
fekete-fehér,
régi dal,
ölel az árnyék,
mit jelent?
kopott ház,
macskakő,
ellopott az idő.







Démon

Elébem csöppen,
Szembe jön velem,
Rám fonódik,
A reggeli félelem.
Kapkod a szív a lélegzetért,
A vihar sikoltva zenél.
Sikít a szél.
Szelek szárnyán zizegve szalad,
Az ősszel barnult falevél.
Magányos, száradt vitorlaként,
Tavaszt emlékezve, kergeti a fényt,
A pókfonalnyi, talmi reményt.
Fut a széllel, menekül,
Mindig, mindig egyedül.
Párducként lesben áll a fán,
Rám veti magát a sors.
Mennyire banális, mennyire torz
Regény.
Az életem.
Átölel a félelem.
Démon.
Arcomban érzem zöld lélegzetét,
Bőrömön kezét.
Elül a szél.
A folyondár csendje ez,
A magból ha kinő,
Mozgásban lévő mozdulatlanság,
Az idő.
Ólomkristályból csillogó kehely,
Mely zuhanni készül a csend.
Egyensúlytalan egyensúlyozás.
Törékeny pillanat,
A hajnali alkonyat.
Lövés dörren,
És a földre hull,
A megsebzett madár.
Szívem, a megsebzett madár.
Démon.
Nincs hatalmad,
Ha szembejössz velem.
Ölelj, ölelj! Én kedvesem.







Románc

Kezdetben vala a sötétség.
A semmi, nap, nap után.
Köd-katlanon keresztül
Derengő kékség.
Hűlt szerelmek nyomán tátongó
Reménytelen mélység,
A jövő.
Aztán felhőfátyolon átragyogó fénysugár,
A szó.
Az elveszített érzés.
Reszket bennem a lélek.
Még élek.
Roncsolt vénán át, csöpög a szer,
Gerincbe reccsenve hatol a tű,
Klórszagú románc,
A szívem még ver.
És ennyi most elég.
Elég a gondolat,
Indulok.
De érted visszafordulok.
A némafilm pereg.
Ha most itt lennél, mit kezdjek veled?
Vergődve próbál felállni bennem a lélek.
Te csak egy kép vagy.
Mégis minden.
A láncszem, ami összeköt,
A furcsa és groteszk dologgal,
Amit úgy hívnak: élet.






<br


lennék neked



úgy lennék neked,
szerelem tengerébe
fulladnék veled.
lennék a vágy,
ha melléd bújik,
szerelmes ölelés,
mi el nem múlik.
lennék a fény,
ha olvasol,
a nagy kaland
valahol.
lennék a tied,
a hajnalra ha ráfon
az elnémulás,
a könnyű álom.
úgy lennék neked!
de mit teremt?
költőnek érzés.
mondd mit jelent?







csillagpor

...egy csillag az éghez ért...

messzi galaxisnak
volt a legszebb fénye,
álomvilágnak a különös lénye,
az imbolygó csillag,
ha körbelengte pára,
a valóságnak néma,
talmi alkotása.
eleget ragyogott
a végtelen égben,
sohasem létezett,
vagy már megszűnt régen,
felizzott és eltűnt,
csak egy lobbanás
utoljára szép,
fényes robbanás.
egy csillag az éghez ért.
elégett semmiért.
aztán földre hullott
némán, eltiportan,
talán egy bakancson
ott van lent a porban.







Nélküled



Még dobban a szívem,
szerintem élek,
álmodom rólad,
de viszi a szél.

Még hallom a dalt is,
a szívembe égett,
de nem tudom már hogy
mit is remél?

Mennyire gyengéd,
ne múljon el még!
De eltűnik csendben,
annyira fél.

Hallani vélem,
a hangodat halkan,
de csordul a csend már,
eljön a tél.

Most veled lennék,
de már csak emlék.
Nélküled távol,
és messze a cél.

Gondolj rám újra,
magányos éjben,
talán az álmod
rólam regél.

Csókolj meg egyszer,
hajnali fényben,
amikor el-
felejtenél.




Egyetlen


Amikor az Isten
a szívembe rejtett,
nekem adott téged,
talán ott felejtett.
Te voltál a furcsa,
különös szellő,
az esőt adó,
súlyos, szürke felhő,
az érzés,
szívdobbanás,
a tűz,
végzetes lobbanás.
Ha elmondhatnám!
Ha megálmodnám!
Mit tegyek?
Az nem lehet,
hogy elveszítselek.
Ugye itt maradsz?
Egyetlen.
Isten a szívemben rejtett el.




múlik a nyár 

 

múlik a nyár maradatlan,
fecskék gyűlnek az ég kapuján.
alkonyi dallam zsong a határban,
lomb suhan át a vágy teraszán.

ömlik a zápor már szakadatlan,
búcsúzom tőled, hervad a nyár.
halkul lassan a nyár menüettje,
de rabul ejtett a kék aurád.

sötét az éjjel, égi tüzében,
ébred a szívem, lobban a nyár.
engedem kezed, e nyár avatatlan,
nem tudja senki, hogy mennyire fáj.

nélküled élek, így akaratlan,
szivárványt táncolt, most múlik a nyár.
jéghideg árnyak sorra zenélnek,
vártalak édes a szív tavaszán.

lángol a szívem, így tagadatlan,
árny suhan át a hold derekán.
fekete varjak zajongva gyűlnek,
mennyire kár, hogy múlik a nyár!

simogat szellő, sötét a felhő,
nyugszik a lelkem az ősz vigaszán.
parázsló érzés szunnyad az éjben,
csendes a lelkem, úgy igazán.

szeretni kell még, de már csak emlék,
arcodat őrzöm, semmi se vár.
eljön a tél is, megfagy a szívem,
de jövőre újra eljön a nyár.





szerelem mit akarsz? 

 

szeretnék örökké
a tied lenni,
szíved dobbanásán 
egyszer megpihenn.

beléd fulladni,
hogyha meghalok,
sosemvolt szerelem,
felragyog.

szikra vagy
énbennem 
legbelül,
az élet felgyújt és
elkerül.

megperzsel,
eléget,
gondolat,
szeretni akarlak,
nem szabad.

elcsitul,
fellobban,
elszalad.
elkapom,
ölelem,
elszakad.

enyém vagy,
úgy érzem
legbelül.
ég és fáj,
azt hiszem
csendesül.

hazudhatsz,
elhiszem,
feladom.
legyőzöm,
megőrzöm,
akarom.

eldobom,
meglelem,
érzelem.
képtelen életem
fércelem.

érintlek,
talán csak képzelem.
mi ez az érzés?
ó, Istenem!

sérültem,
szédültem,
sebeztem.
mosolyod soha nem felejtem.

álmodban egyszer
eljövök,
magasba viszlek,
de szédülök.

meggyújtasz,
elégetsz,
felkavarsz, 
szerelem,
mondd tőlem mit akarsz?

"Kérdezted már az árnyékodtól, hogy mivé válik éjszakánként? Vagy faggattad-e az éjszakát az árnyékod felől?"

 

Álmom lehetnél

 

 

 

Akarsz-e álmodni?

Mondd el nekem!

Titkom lehetnél,

Képzeletem.

Álmodjunk együtt,

A szó elfogyott,

Szerelmet, 

Vágyat, mind ellopott.

Mióta vártalak,

Rég volt, de rég!

Most fekete, komor,

Szürke az ég.

Álom ölel halkan

Bús éjszakát,

Szívemben hagyja

Könnyű lábnyomát.

Álommal játszom,

Már álomnak látszom,

Sodor a szél,

Képzelet,

Magammal viszem,

A képedet.

Villámlás a perc. 

Pillanat,

Megragadom,

És itt marad.

Tér és idő

Szétszakad,

Iszom szavad.

Álmom lehetnél,

Áldalak,

Álmod lehetnék,

Vártalak.

Álmodjuk azt hogy,

Nem álmodunk

Álmom az álomban,

Itt maradunk.

Álmodjuk azt,

Hogy nem ébredünk,

Akkor és ott

Együtt leszünk.

Eljön a nap, hogy

Nem álmodunk,

Halkan és csendben, 

Elhervadunk.

Gondolsz majd rám?

Szikra ha gyúl?

Álmodunk akkor?

A csenden túl.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tündér az anyukám

 

Tündér lakik nálunk,

Heted-hét határban,

Mert palotánk nincsen,

A szomszéd szobában.

Kisujjában minden varázstudomány,

Régóta sejtem én,

Tündér az anyukám.

Mindenre gyógyír gyengéd puszija,

Könnyeim szárítja kedves mosolya.

Tündér-varázspor

Sütin a porcukor,

Ott terem, ha hívom

Mindig,

És bármikor.

Tündérszárnya rebben,

Hogyha rám nevet,

Tündér az anyukám!

Mert más mi lehet?

Földre szállt angyal,

Nem tudom,

De sejtem,

Elárulom neked,

Van egy titkos tervem.

Szófogadó leszek,

Ahogy a mesében,

Jó tanuló, kedves,

Egész álló évben.

Sok mindent adhatnék,

Mit elbír a képzelet,

A legszebbet adom.

Gyermeki szeretet.

Bárcsak mesélhetne neked

E szál virág,

Hogy szívemben építek tündérpalotát!

 

 

 

Virágok sírnak

 

Virágok nyílnak,

Harmatot sírnak,

Itt voltak,

Látták titkát a sírnak.

Arcot őriz csendben,

A lehullott lepel.

Halottat nem takar,

Lenn a porban hever.

Feltámadott Jézus.

Szíveddel láss!

Érted?

Feltámadott, él.

Egyszer meghalt érted.

Virágok nyílnak,

Többé nem sírnak,

Itt voltak, és látták,

A titkát a sírnak.

Érezd a virágok illatát,

Ők látták a bűvös éjszakát.

Halld meg hát Jézus halk szavát,

Az Életnek gyengéd dallamát!

Látod?

Tavasz van.

Megújulás.

Titok az élet.

Múló varázs.

Tavasz van újra.

Feltámadás.

 

 

 

 

 

Testbe zárva

 

Felsikolt a csend.

Néma.

Komor.

Elborít a kín.

A nyomor.

Magányos,

Fáradt éjszakába,

Vergődöm,

Roncs testbe zárva.

Ha szeretnél, 

Talán könnyebb volna.

Csended elérne, 

Átkarolna,

Fájdalmon,

Csenden áthatolna,

Áldanálak haldokolva.

Azt mondják bűnös.

Gyarló ember.

Ok nélkül Isten nem ver.

Bűn fertőzte,

Nem kevés.

Elérte a büntetés.

Démon üvölt.

Arcán vigyor.

Itt van hát

A méltó szigor.

Hát Uram irgalmazz!

Lásd a mély sebet!

A sors tévedett.

Csendben eltávozom.

Uram elkárhozom?

Kereszted súlyát

Tőled átveszem,

Uram Irgalmazz!

Bocsáss meg nekem!

 

 

Üvölts barom

 

Üvölts!

Ne halld meg,

Ott a lánc,

Lépted nehéz,

Medvetánc.

Dróton rángatnak,

Bábu vagy.

Jó, hogy most nem látod önmagad.

Üvölts!

Legalább felkiálts!

Fejedből néhanap hogy kiláss.

Hallod drágám

Hogy dumálnak?

Manipulálnak.

Hazugság özönlik,

Eltakar.

Mi lesz, ha a macska elkapar?

Üvölts, és táncolj!

De jól vigyázz!

Nehogy még valamit elhibázz.

Okosnak látszol,

De magad ellen játszol,

Jó neked.

Igazság a hazug?

Elveted.

Hiszed egy napon,

A mennybe jutsz,

Hibádból egyszer sem tanulsz.

Zavar az akad itt, nem kevés,

Több ez, mint egyszerű tévedés.

Ébredj fel, bábu vagy!

Semmi gáz,

Kemény a bilincs,

Ott a lánc.

Ébredj,

Hazugság eltakar.

Üvölts barom!

Semmi baj.

Ugrálj és táncolj!

Húz a lánc.

Életed nem más,

Medvetánc.

 

 

 

 

 

Nem a tied

 

Kölcsön volt a lelkem,

nem a tied,

zálogba nem adtad oda szíved.

Azt hitted bár,

hogy neked ez jár,

de ősz lett a nyár.

Nyújtottam szívem,

szerelmesen,

most könnyesen, csalódva, 

visszaveszem.

Tenyérben reszkető 

rab madár,

megriad egyszer,

tőled messze száll.

Hol van a nyár?

Másfelé tartunk,

más az utunk.

Az életen túl,

mondd találkozunk?

Tied volt a lelkem.

Eldobtad. 

Hagyom.

Nem volt becses érték,

látványos vagyon,

mégis szegény lettél.

Nagyon.

 

 

 

 

 

Oldal: versek1
Szentkereszti Andrea honlapja - © 2008 - 2024 - szentkeresztiandrea.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat