Mese a Reményről

 

 

 

Egyszer volt, hol nem volt egy mesebeli, csodálatos madár.

Ez a madár látta a jövőt és ismerte a távoli múltat. Szabadon szállt az időben, és magáénak mondhatta az örök élet adományát.

Kék volt a tolla, el is nevezték a Remény kék madarának, mert ha az emberek látták röptét, a szívükbe bizakodás költözött…

 

…és eljött az idő, amikor nagy szükség volt reményre a Földön…

 

 

-      A világűrből nézve még mindig a legszebb hely.-     mondta Kékmadár.

Kitárta a szárnyait és hagyta, hogy vigye a szél.

Az időtlenség örök varázslatában a Teremtésre kezdetére gondolt, az Édenkertre, ami a Földhöz volt hasonlatos.

A kék bolygó.

A tengerek, a rengeteg zöld. …

 

…a távoli múltba szállt…

 

 Az idők kezdetén varázslatos volt a táj. Friss oxigént lélegeztek a fák, szimbiózisban élt állat és növény.

Emberi kéz nem érintette erdők suhogtak…szelíden hullámzott a tenger…

 

…és akkor elhagyta az Édent, kézen fogva vezetve asszonyát, birtokába vette a Földet az első ember…

 

…és látta a jövőt is…

 

 

 

… az erdőtüzet. A szikkadt, repedezett földet. Tűzött a Nap.

Szökőárat jelezvén visszahúzódott a tenger.

Az emberek éheztek és ritka kincs volt az ivóvíz. Jobb élet reményében klímamenekültek tűntek fel. Kígyózó soraikat olyan közelről látta, hogy hallotta a sóhajtásokat, a síró gyermekek nyöszörgését.

 

Fájdalmat látott és pusztulást, hogy minden más lesz mint a Teremtéskor, amikor kölcsönbe kapott az ember hegyeket és gleccsereket, egeket és  tengereket.

Nem ajándék volt, kölcsön, amit gyermekének ad majd át…

 

…és akkor meglátta röptét egy síró gyermek…

 

-      Nézd anyám, az égen száll a kék madár!

 

…s az elcsigázott embereket látványa erővel és reménnyel töltötte el…

 

Az asszony magához szorította kisfiát.

Egy régi mondást suttogott neki és könnyáztatta arccal nézte Kékmadár röptét…

 

-Tudod fiam,”akinek szíve van, annak reménysége is van s akinek reménysége van, annak meglesz mindene.”

 

Mert a remény örök… mindig van remény…

 

 

 

 

 

 

 

 

A változás meséje




Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy uralkodó. Ez az uralkodó olyan hatalmas volt, hogy kőbe vésett törvény kélt szavának hallatán. Ám a hatalom fényességére árnyék is vetődött. Egyszer, nagyon régen, még a Világ teremtésének kezdetén angyalok szőttek fátylat a Föld köré. Ezt a fátyolt, ami védi a Föld lakóit a Nap káros sugárzásától, ma ózonrétegnek nevezzük. Ebben a biztonságban élt az ember. Aztán az angyalok más planétákra költöztek, egyetlenegy maradt itt csupán, akit úgy hívtak: a Lelkiismeret. Gyakran felkereste a királyt, a fülébe sugdosott arról, hogy szakadozik a fátyol, az emberi tevékenykedés veszélyezteti a bolygót. De a király nem akart változtatni, bár’ szembeszökő jeleit vélte felfedezni annak, hogy rossz irányba mennek a dolgok. A tűzforró nyarakat, a perzselő szárazságot hirtelen kitörő felhőszakadás, áradás váltotta fel. A szélsőséges viharok emberi sorsok ezreit törték derékba, előrevetítve a közelgő klímakatasztrófa rémét. –Melyik hát a jó irány? - vívódott az uralkodó. Ekkor az angyal álmot bocsátott rá. Álmában idegen világban járt, ahol harmóniában élt a környezetével az ember. Tiszta és rendezett volt a táj. A parkokban rengeteg harangvirág kéklett, vígan döngicséltek rajtuk a méhek. A lakájos kis házak tetején napelemek jelezték az arra érkezőnek, hogy az itt élők sem nélkülözik az éltető meleget… később szélkerekek között találta magát s a száguldó energia láttán a király az olajmezők elsápadó tulajdonosaira gondolt. Vásárlásból siető emberek tűntek fel bambusztáskákkal. Egy kisfiú üdítőt szürcsölt üvegpalackból igazi szalmaszálon. - Igen, ez lehetne az én országom is! - sóhajtott az uralkodó. -A pénz!... és arra gondolt intézkedései nyomán újrarendeződne a gazdaság. Lesznek vesztesek és ő is köztük lesz. - Minek annyi pénz, hiszen csak egy gyomrod van, amit megtölthetsz! Egy fejed van, amit egy ágyban fogsz álomra hajtani! –suttogott az angyal. A pénzt mire gyűjtöd, ha elpusztul a bolygó? Te is csak egy ember vagy, a sok közül. A hatalmad nem kiváltság, felelősség. Forgolódott álmában a király. Félt, mert tudta, az élet törvényei rá is ugyanúgy vonatkoznak, mint a szegény emberekre, de ismét a halogatást választotta… …és egyre forróbb nyarak jöttek… A Föld édesvízkészlete párolgott. A sivatag terjeszkedni kezdett. Éhínség fenyegetett. A légkör melegedésének következtében megolvadtak a sarki jégsapkák. Az óceánok vízszintje emelkedni kezdett. Élete delén járt a király és megbetegedett. Egyre rosszabbul érezte magát. Mindent odaadott volna egyetlen korty tiszta levegőért. Azok az emberek, akiknek az érdekét szolgálta, betegségében sorra elmaradtak. Halogatása nem volt azok számára sem jócselekedet, akiknek az érdekét szolgálta. Ráébredt, hogy ő a világon a legnyomorultabb. Gyakran gondolt arra, minden másként lehetett volna. Akár az álomban. Volt hozzá hatalma. Volt lehetősége elszórni a változás magvait. De hogyan is mondta egykor az angyal? Akinek több adatik, attól több kéretik számon.





Szülinapi köszöntő apunak Szabitól

Köszöntőnek apu, kis versemet kapod,
Legszebb nap az évben a születésnapod.
Neked szól ma reggel rímbe szedett dalom,
Az ünnepelt te vagy ma, és szeretlek nagyon.

Minden nap tanítasz, szépre, jóra nevelsz,
Matekra készítesz, van, hogy bringát szerelsz.
Ismerek varázsszót, szívem legszebb szava,
Segítesz, ha hívlak, mindig itt vagy apa.

Olyan leszek mint te, ha egyszer felnövök,
Melletted állok majd, mindennap eljövök.
Kívánok neked, persze nem túl sokáig,
Köszöntsenek sokan, füled érjen bokáig:)






Van már két éve is, hogy hazavittem az oviból az első Kultúrka Magazint. Akkoriban még csak az esti mesék alatt támadt ötleteimet írta meg az anyukám. Most már nagyfiú vagyok, másodikos. Magam írom a történeteimet. Fogadjátok szeretettel!





A rikácsoló papagáj esete

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki ajándékkal akart kedveskedni egy lánynak. Vett a szerelmének egy tarka papagájt.
Egy papírzacskóba tették a boltban a madarat, amit a fiú berakott a szatyor aljába.
Aztán elment a piacra, vásárolt néhány kiló krumplit és répát. Az egészet rápakolta a madár fejére.
Amikor végzett a bevásárlással, betért a kocsmába inni egy pohár bort.
De ott felejtette a szatyrot, répástól,krumplistól, madarastól. A szegény papagáj ott töltötte az estét a kocsmában, a sötét zacskóban, a ránehezedő zöldségek alatt.
Ez az éjszaka nagyon megviselte az idegeit.
Másnap a fiú elment a kocsmába a zacskóért, és elvitte a szerelmének a papagájt.
De a színes madár egész álló nap csak rikácsolt, ahogy a torkán kifért. Hiába takarták le éjszakára a kalickáját, nem hagyta abba.
Pár nap múlva, amikor már nem bírta tovább alvás nélkül a lány, tovább ajándékozta a rikácsoló papagájt.
Az új gazdája is hamarosan túladott rajta. Már senki sem tudja, hol lehet, mi lett a sorsa. Biztosan rikácsol valahol.

 

Oldal: Szabi írásai
Szentkereszti Andrea honlapja - © 2008 - 2024 - szentkeresztiandrea.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat