A húsvéti nyulacska

Mesém kezdetén,

Az Óperenciás tengeren is túl,

Dalolt egy kismadár,

Akkor még nem nyúl.


Tavasz-tündérlányka,

Hóolvadást várva,

Cipelt sok virágot,

Ráhintve a tájra.

Hozott mosolyt, napfényt,

Derűt a világra.


Kötényébe fogta

Színes csillámporát,

Varázsolt jácintot,

Árvácskát, violát.

A fűben elrejtett,

Pár csokor ibolyát.


Borzasan hajtott ki,

A húsvéti barka,

Nem taposta többé,

A csikorgó tél sarka,

Tavasz lett, gyönyörű,

Minden színes, tarka.


Tündérünk szétnézett,

Az égen nem találta,

Lent a porban feküdt,

A megsebzett madárka.


Szórt rá sebtiben

Tavaszi varázsport,

Tündéri varázstól,

Nyúllá lett, madárból.


Nem is olyan régen,

Dalolt fenn az égen,

Hol pajkos napsugár,

A felhőkön átnevet,

És felébred fényében,

A ragyogó kikelet.


Most ünnepi nyúl lett,

Kismadáron túltett,

Húsvétkor nem rest,

Tojást rak, és fest.


Eljön minden évben,

Tavasznak jöttével.

Köszönti a Tündért,

Kosárban a csodás,

Piros, sárga, kék, zöld,

Díszes, hímes tojás.


 

 

 

 

 

 

 

Tövismadarak

 

Egyetlenegyszer énekelt,

Mielőtt hosszú útra kelt,

Fennakadt tövises ágakon,

Átjárta a furcsa fájdalom.

Lelkéből nem hallott dal fakadt,

Utolsó pillanat.

Így szerettünk, némán,

Mi ketten,

Vergődő tövismadarak.

Éltünk csendben, és

Szótlanul,

Sajdult a szív,

De nem tanul.

Halkult a világ,

Néma pillanat,

Mikor a szív csendben megszakadt.

Egyetlenegyszer énekelt,

Mielőtt hosszú útra kelt,

Fennakadt tövises ágakon,

Átjárta a furcsa fájdalom.

Lelkéből nem hallott dal fakadt,

Utolsó pillanat.

Így lettünk 

Mi ketten,

Te meg Én,

Vergődő tövismadarak.

 

 

keser-édes

 

 

ébred a napsugár,

hajt a magból az élet,

megleli egy madár, keser-édes.

 

kőbe zárva

 

 

csillag volt egyszer

az éjszakában,

szerelmes lett

egy zsenge ágba,

tavaszi lombba,

sok virágba,

folyóba hullott,

kőbe zárva.

folyóban kavics,

csendet megtalálva,

ki nem mondott szó,

kőbe zárva.

csillaghullás tépte,

sötét bársony éjből,

égő ragyogásból,

tiszta szenvedélyből.

szétmállik az éjjel,

az árnyakkal felkel,

parázslik, és kigyúl,

tétován a reggel.

felolvad a múlt,

emlékek haván,

felfénylik még egyszer,

a kőbe zárt magány.

ébred az érzés

izzóan keleten,

folyóba hullt csillag,

kőbe zárt szerelem.

halk, és észrevétlen,

pisztráng csillanás,

volt a vallomás.

szeretlek téged,

mondta az ágnak,

örökké várlak,

csak nézlek,

és nem is sejted,

hogy magamban őrzöm

a virágzó csended.

felhők rohannak,


ott fenn a felszínen,

borúsak és fénylők,

át az életen.

folyóban a kavics,


csended megtalálva,

én ott várok rád,

örökre kőbe zárva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

úgy szeretném

 

 

szeretnék még egyszer

álmokban élni,

minden embernek

hitet ígérni,

havazáskor,

tavaszt remélni,

megérteni,

és nem megítélni.

hinni a szóban,

hinni kézfogásban.

hinni szerelemben,

mondott igazságban,

az értékesben,

a meg nem alkuvásban.

megszólalni tudni,

ha mindenki néma, 

ha közöttünk kószál,

a közöny-hiéna.

ábrándozni egyszer

még az ifjúságról,

a hitről, a fényről,

délibáb-világról.

átölelne újra,

az álmokból szőtt kelme,

mit foszlányokra tépett,

a nyiladozó elme.

úgy szeretném.

 

 

hív az élet

 

hív az élet,

és hív a szó,

szerelem,

csábító.

hív a csók,

talmi szó,

édesen

suttogó.

árnyék hív,

átölel,

nagy kaland,

mi nem jön el.

hív a szép,

és hív a jó,

szép jövő,

kápráztató.

hív tavasz,

lázadás,

vár az ősz,

csend varázs.

hívott nyár,

és vár a tél,

mikor a szív,

már nem remél.

cseng a csend.

vár a tó,

életünk,

kis hajó.

hív a múlt,

és vár az ég,

hív a kezdet,

vár a vég.

élünk csendben,

halkul szavunk,

aztán lassan

elhallgatunk.

hív az élet,

és hív a fény,

egy új világ,

másik remény.

 

Esőben álmodó

 

 

Álmokat virrasztó


Névtelen csillagok,


Tegnap a remény


Egy percre


Itt hagyott.

Hallgatag

Álom-angyalok,

Könnyük az eső,

Megfagyott.

Színtelen,


Szerelem-jégcsapok,

Dermedt kérdések,

És nincsenek

Válaszok.

Nyújtózik


Felhők között,

A pirkadat.

Fényében felragyog,

Szerelmes pillanat.

Emlékek, tárgyak,

Mi tőled itt maradt.

Boldog, szerelmes

Tegnapok.

Várok rád,

Itt vagyok.

Azért vannak


Magányos hajnalok.

Olvad a jég,

Búcsúzik a faggyal,

És könnyezik újra

A magányos angyal.

Feltámadó szél

Tavaszt mesél,

Szeretlek.

Van még remény!

Rezzenéstelen

 

Rezzenéstelen,

Messze kék végtelen,

Nem múló érzelem,

Régi szerelem.

Csend csillan

Fáradt esőcseppeken.

Pillangó az esőn.

Szép.

Szívembe tép.

Álom.

Rajong és átfon,

Kékségbe zárom.

Engedd,

Hogy szálljon!

Pillangó.

Kezemen

Pihen.

Igaz volt,

Neked elhiszem.

Őrizem

Szavad.

Álom.

Örökre szabad.

 

 

 

Hittem

 

Gyermekkoromban

Hittem,

Hogy mindenkinél jobban


Szeret az Úristen.

Az igaz szó,

Csakis szép lehet,

És nem mosolyog rám,

Az aki nem szeret.

Hívott az élet,

Mennyire szép lehet!

Hívott a kaland,

Ifjonti képzelet.


Szomjúság kínzott,

Az örök igazságra,

És hittem, szerelemnek

Szerelem az ára.

Hittem a szépnek,

És hittem a vágynak,

Hittem a jónak,

Hittem ideálnak,

Hittem az igaznak,

És hittem hazugságnak.

Aztán felhők gyűltek

Feketén körém,

Felnőttem én.

Egykor igazán hittem.

És tudom,

Akkor szeretett a legjobban az Isten.

 

 

 

 

Ismeretlen szív

 

 

Rólad mesél most

Szél és hó,

Vihar sikoltása,

Jane Do.

A tegnap

Vétkekkel mart egén,

Ébred a fény,

Háborgó tengeren,

Szent gyászában 

Izzik,

Szemérmes végtelen.

A fénnyel felkelnek

Hajnali árnyak.

Arcul csapó szélből,

Angyalszárnyak,

Szakadt felhők,

És szakadt vágyak,

Rongyai a múlt ábrándnak.

Az idő 

Markodból,

Homokként elpereg,

Feltűnnek

A múltból,

Lomha kísértetek.

Itt vannak a percben, 

Körbeállnak,

Üvöltenek,

Lassan felzabálnak.

Fagyos tükrön 

Folyik a csend-pára,

Arcodon az idő kiáltja: 

Ennyi!

Ma is eljött,

A tegnapi semmi.

Rád csepeg 

Gúnyosan,

Percenként az idő,

A reményeket ölő.

Ismeretlen szív.

Már nem remél.

Jeges víz,

A szemfedél.

Súlytalan csend,

Mozdulatlan.

Csendes a szív, 

Olthatatlan.

Érzésed,

Kimondhatatlan.

Egyszer szerettél,

Jane Do.

De arra nincs szó.

Boldog Karácsonyt!

 

 

Ma csillámport hintenek

Az angyalok az égből,

A legszebb ünnep ez

Isten kezéből.

Füzérek ragyognak

A zúzmarás ágon

Dalt fütyül a szél is,

Tündérfuvolából.

Ma ünneplőbe öltözteti

A szívét az ember,

Várakozással,

Telve kegyelemmel.

Öröm-szikrák gyúlnak,

Izzanak az éjben,

Csillag tündököl fel,

A szeretet jegyében.

Három király indul,

Égi jel nyomába,

Hívja őket éjjel,

A Szeretet Királya.

Útjukat mutatja

A JEL,

Égi fény,

Betlehem csillaga,

Az új remény.

Szent és édes érzés

Éled szívek táján,

Szeretet éjjelén,

Ünnep éjszakáján.

Mennyeknek csillaga,

Vezessen ma téged,

Mert aki követi,

Soha el nem téved.

Isten adjon neked

Ölelést, ihletet,

Szentséges az éjjel,

Jézus megszületett.

Felragyog a csillag,

Karácsonyfa-ágon,

Szívek fényét őrzi,

Szeretet parázson.

Szívemből kívánom :

Boldog Karácsonyt!

Kópé

 

Keverem, kavarom,

Sűrűre habarom,

Vidám a dalom,

Főztömet takarom,

Béka a haverom,

Bűvölni akarom.

Fenn van a plafonon,

Ha akarom, lecsalom,

Ha nem, hát lecsapom,

Aztán levakarom,

Biztosan elkapom.

Békából királyfikat,

Hatásos varázsitalt

Kotyvasztok, hahó,

Királyfiak neve,

Legyen mától:Janó.

Más meg mi a manó?

Elképedt gólyáknak,

Fejedelmi flamó.

Lila gőz varázson,

Felbugyog parázson,

Kondérban a nádon,

Én meg nem kívánom,

A látványt sem imádom.

Tojás, nádirigó,

Minden belevaló,

Ez meg mi a manó?

Gyíkfark meg a gumó.

Megsúgom titokban

A sásnak, a nádnak,

Hogy lesztek főztömtől,

Legkésőbb vasárnap.

Fuserált bájital találmány,

Ha tudnám a jót, feltalálnám.

Nyílik az égen a szivárvány,

Mit látok?

Egy szőke királylány.

Megcsókol egy pofás békát,

És Janóvá bűvöli Bélát.

Gyíkfark meg a gumó!

Kobold és a manó!

Bájital mire való?

A csók az ideható.

Ahogyan elnézem,

Túl sok az unka,

Csókolni mindet,

Irtó nagy munka.

Jókora reggeli torna,

De varázsol kiskópé csókja?

Híremen ne essék csorba,

Öntöm a főztömet porba,

Varázskönyv elrepül sorba.

Kuckóm is feldöntöm, romba,

Botcsinált boszorkány-konyha,

Nem is szép, egyenest ronda.

Bánatom megsúgom

Hamunak, parázsnak,

Varázsszert én többet

Nem főzök vasárnap.

Bográcsot elviszem

Elmosva anyámnak,

Készítsen ebédet,

Benne a családnak.

Ajándék, nem telitalálat,

Átadok mellé, egy díszes fatálat.

Ölelném Janóvá Bélát,

De kinek van gusztusa

Csókolni egy békát?

Így esett, a béka,

Megmaradt Béla,

Máig sem Janó.

Csak vidám gólyafiaknak,

Fejedelmi flamó.




kép forrása: Preszler Ágnes (olajfestmény)

 

 

 

Bolondos szilveszter

(gyerekvers)

 

Szilveszter van, éjfélt járja,

Meghívlak a cicabálba.

Mi ez a nagy ramazuri?

Évadzáró macskabuli.

Ma van az év utolsó napja,

Kirúg a hámból most, pár duhaj macska.

Vicces kis kalapban, nyakukban masni,

Cicatálon, füzér a virsli.

Macskalányok hajában lokni,

Kandúrkákon csíkos a zokni.

Hullik a konfetti, szerpentin száll,

Áll már a bál.

Ma este buli van, száz macska táncol,

Némelyik ügyetlen, és megbotlik párszor,

Foltoska fejre áll, és úgy viháncol.

Egérke zenélne egyedül,

Macskanótát hegedül,

Azután elmenekül.

Biciklin száguld, szalagos pedálja,

Az utcában odakint durrog a petárda.

Nagyot pukkan, habzó cicapezsgő,

Kis hokedlin kocsonya, rezgő,

Vidáman érkezik az Új Esztendő.

Hozzon a jövő év macskabőséget,

Doromboló kedvet, cicahűséget,

Kívánjunk nekik Boldog Új Évet!

 

 

 

 

Jön Télapó

 

 

...szán suhan csendesen...

 

Szán suhan nesztelen,

Nem hallja senki sem,

Felbukkan hirtelen,

Hull a hó rendesen,

Télapó hópelyhesen,

Mosolyog csendesen.

Csengettyű hirtelen,

Megcsörren a csöndben,

Szíveknek kedvesen.

Felbukkan minduntalan,

Nyulacska csintalan,

Mókuska, surranó,

Egérke, cincogó

Meglesik, jaj de jó,

Jön-e már Télapó?

Krampuszok huncutok,

Festenek, nem titok,

Diókat színesen,

Ajándék szívesen.

Ma este útra kél,

Kis csomag szeretet,

Nem késhet, nem lehet,

Várják a gyerekek.

Ma éjjel meglesem,

Télapót kémlelem,

Álmomat kergetem,

Kopogtat csendesen,

Átölel kedvesen,

Már alszom, édesen.

Hópehely színtelen,

Szállingóz szüntelen.

Rénszarvas zajtalan,

Feltűnik hangtalan,

Meglesni nincs idő,

Megtelik kis cipő.

Szép téli reggelen,

Csomagod meglelem,

Szikrázva hull a hó.

Itt jártál Télapó,

 

 

 

 

feledés

 

...vannak napok, hogy rád gondolok...

 

vannak különös éjszakák,

amikor hallani a szív szavát.

szerelmes szavak egy sárgult lapon,

átölel az emlék,

hagyom.

röppennek lázas pillanatok,

ma bánt a csend,

a gondolatod.

falakba zárt csend hieroglifák,

éledne az érzés,

de nincs tovább.

hallani a csendben az éjszakát,

hangtalan sötétség,

nincs tovább.

kopogtat,

betoppan fájdalmas közöny,

falakba süpped a jeltelen öröm.

egyszer szerettél.

sohasem.

egyszer volt,

te voltál mindenem.

érzés volt,

mi nem olvasható,

szikra a fényben,

nem megfogható.

érintés,

mit nem őriz betű vagy szó,

vágy,

ami nem kimondható.

gondolat,

pársoros szerelem,

mégis oly` drága nekem.

láng ölel,

régen volt érzelem,

könnyeken ragyogó,

ezer szín szerelem.

parázsló emléked

felszálló pernye,

feledés most,

az életünk terve.

 

 

Halloween

 

 

Csillagok zúgjatok halkan,

Csak a szívemből halljam,

A régi balladát,

A vén Jack dalát.

A magányos Hold ismeri csak régről,

A denevér röptű csend-zenét,

Jack történetét.

Nyugtalan lelke a földön itt rekedt,

Éjszakákba űzte őt,

Csapongó képzelet.

Ha kiált a kuvik,

Halloween éjjel,

Ha őszi falevél versenyt fut a széllel,

Ha kígyók, békák csúsznak hideg, hüllőtesttel,

Ha a nyugodt álom megszökik az esttel,

Boszorkány léptű a szél suhogás,

Felveri a csendet bagoly huhogás,

A távolban felizzik a furcsa fény,

Jack jön a vándor,

Ma van Halloween.

Világít kezében,

Sötéttől megszánva,

Bűneinek ára,

A pokolnak parázsa,

Ördög alamizsna,

A Halloween tök-lámpa.

Hé, Jack!

Te kóborló lélek,

Rosszul osztottad be,

Mit adott az élet.

Helyed sehol nincsen,

Nem enged be téged,

A mennyországba Isten.

Nincs szeretőd, apád,

Te földön rekedt árva,

Előtted az ég is,

A pokol is zárva.

Neked semmid sincsen,

Csak az a töklámpa,

Hogy elhozd a fényt lidérc-éjszakába.

A fény lesz ma éjjel

Az egyetlen kincsed,

Ma éjjel szórd szét!

A pokol fényét hintsed!

Sötét ma az alkony,

Te nem vagy merész,

Halloween éjszakáján,

Hogyha félsz,

Hé Jack!

Te bolyongó lélek,

Vajon hova mész?

 

Nyári alkonyat

 

 

Mondd, milyen színe van a nyárnak?

A tavaszi napsugárnak?

Az át nem aludt éjszakáknak,

Amikor hiába várlak.

És milyen színe van a boldogságnak?

Akár a nyíló hófehér virágnak?

Ezer színű a szerelem,

Most mégis hiába keresem.

Hullámzó,vörös rét a vízparton,

Izzó magány, ha jő az alkony.

Vízből szőtt ruháját,

Ha ölti a nap.

Simul szerelmes gondolat.

Álmok szárnyán,

Ha arcod megtalálom,

A tücsökzenés éjfélt várom.

Tudom már milyen színű a bánat,

Árnyai a letűnt nyárnak,

Amikor hiába várlak.

Havazásról álmodom.

Amikor emlék-lábnyomon,

Reszketőn átlép a fájdalom.

Ha eljön a csend

I

 

 

Dal voltam egykor.

De kioltott a csend.

Egy szó voltam,

Amely a semmibe vész.

Most csend vagyok,

Amely a dal nyomán sikolt.

Álmokból szőtt gondolatod.

A nem teljesült vágy,

Amit hiába kérsz.

Az álmod vagyok.

Az emlékezés,

Múlt szerelemre,

Amely lángolt,

Néha égett,

De soha nem találtad,

Ha álmodtál szépet.

A csend maradtam neked.

Ami a dal nyomán zsibong.

Álmokból szőtt gondolatod.

Elképzeltünk egyszer,

Tovatűnő álmot.

Talán mindketten mást,

Gyönyörű kép.

Csak egy villanás volt,

De tőled volt szép.

Hát őrizd.

A perc ígéretét.

Ahogyan őrzöm én is a napot.

A tökéletes pillanatot,

Álmokból szőtt gondolatot.

Amikor dal voltam,

Csend helyett.

Mikor vártam,

Hogy halljam léptedet.

Most csend vagyok újra.

S ha megszólal a harang,

A csendbe beletép,

Cseng-bong szívemben

A meg nem esett kaland.

Talán kicsit fáj is.

De szép.

 

Rejts el!

 

 

Egy tárgy voltam egykor,

Ott jó fenn a polcon,

Miért viseltem törékeny üvegruhát?

Most lent vagyok, mélyen,

Darabokra törve.

Az egyetlen, mi vár rám,

A szemétlapát.

Csak üvegcserép.

De összeszedtél.

Felemeltél, mint ritka követ,

Megőriztél értékeid között.

Látod. Csak üvegcserép vagyok.

Visszatükrözöm neked a Napot.

Éjféli szivárvány.

Ha úgy akarod.

Adj nekem hitet, nem baj, ha talmi,

Adj nekem álmot, nem baj, ha fáj.

Add nekem magad, a reményt, hogy élek

Az álmaidból születtem, egy furcsa éjszakán.

Egy gondolat vagyok csak.

A gondolatod.

Egy törött, színes üvegcserép.

De vigyázz,

Ne fogj túl erősen,

Nem akarok összetörni.

Nem akarlak felsebezni.

Csak szeretni akarlak.

Semmit, csak szeretni.

Csak téged szeretni, és benne a múltat.

Mikor nem hordtam törékeny üvegruhát,

Nem is éreztem, ha földre hulltam

És nem követtem el annyi hibát.

Talán egyszer látlak.

Talán sohasem.

Talán földre hullok.

Talán újra nem.

Talán fagyos leszek,

Mint a jégvirág.

Talán felolvadok,

Hol éled a vágy.

Most a tiéd vagyok.

Színes üvegcserép.

Rejts el!

Ne hulljak tovább. 

 

Szerelem

 

Jelen, múlt, jövő,

Csüggedt, néma vágyak,

Beszűkült tér, idő,

Szívdobbanás-árnyak.

Csenddimenzió.

Vackán alvó lélek.

Csók illúzió.

Sötét van.

Félek.

Kezeden pihenő árnyék.

Szívem most nem dobban.

Fáj még?

Lelkektől rezzenő

Ködfelhő-fátyol

Gond éjszaka száll

A csend betakar, ápol

Arcodon az álom

Hold az Éjnek bókol

Csók ül csillag ágon

Kérlek csókolj!

Csak nézz rám csöndben,

Mályvaszínű ködben,

Szeress, ölelj halkan.

Dalol a szél...

Szerelem, szerelem...

Valaki fél...

Súgd, kedvesem!

Szívemben születik végtelen,

Élj velem...

Tűnődünk az éveken...

Gyöngykagyló a vágy ma.

Benne izzó homok.

Kinccsé lenni álma,

Sosemvolt otthonok

Hite hívja, várja,

Tele bizalommal,

Egy szép új világba.

 

Képzelet

 

Azt mondtad, ez csak a fantáziám.

Tükörképe a tó az égnek.

Képzelj el!

Azt, hogy szeretlek téged.

Fekete tavon a csillagok,

Tűnő szerelem,

Mi bennem most felragyog.

Az enyém volt mindig az érzelem,

Ölelj, ahogyan képzelem,

Ha magába zár a víz.

Ruhám hideg magányként rám tapad,

Az enyém ez a pillanat.

Csak szavak.

De érzem a kezed,

Borzongató varázs, a nyakamon.

Párás lélegzeted.

Megtörtént csókok felrázott emlékei,

Egy régi papírdobozban,

Elrejtett emlékeim között,

A csókjaid.

Talán nem mertem emlékezni,

Csak ölelni újra, és nem kérdezni.

Levetkőzni,

Mint vizes ruhát,

Mindent mi póz,

Páncél, vagy szerep,

Meztelen a szívem.

Most a tied.

És gondolataidban vétkezem.

Álmok nélkül, néma az életem.

Szédít a szó a csendben,

Az elképzelt ölelés,

A valóság rebben.

Csak álom maradsz.

Látom arcodat, ha fölém hajolsz.

Csókolsz.

Ez csak egy álom.

Egyedül ébredek.

Hideg magányként tapad rám ruhám.

Ha magába zár a víz.

 

 

Árnyék

 

 

Hadd legyek ma én a csend.

Szúnyogzenéje a hangtalan vágynak.

Legyek ma én szó,

Reménye új csodáknak.

Borzongató, szerelmes éjszakán,

A hit,

Hogy jövőnk lesz talán.

Legyek ma én a fény,

Árnyékos nappalon,

Felhők mögött a napsütés,

Ha a remény hazug, tudom.

Árnyék vagy, de nélkülem,

Többé sosem létezel.

Fény és árnyék,

Összetartozunk,

Létezni egymás nélkül nem tudunk.

Legyek ma minden.

Ritka ajándék,

Ha magamat adom,

Ez mindenem ezen a hajnalon.

Legyek alkony.

Ha a Nap a vízhez ér.

A sötétség a csillagos éjszakán,

Amikor alszik a fény.

Csak a köd szitál.

Legyek remény,

Hogy felkel majd a Nap.

Hogy lesz tökéletes pillanat.

Az nem lehet, hogy a hajnal nem jön el,

Legyek fény.

Nélkülem, te sem létezel.

 

 

Papírdaru

 

 

 

Vágyakból hajtogattál

Magányos hajnalon,

De repülni nem tudok.

Égbe vinnélek, de nem tehetem.

Szerelem.

Ha látod izzón lemenni a Napot,

Talán rám gondolsz.

Szerelembe szerelmesen.

Félve a zsebedből előveszel.

Dobd el, ha így akarod.

Kell még?

Emlék.

Csak sárgult papír.

Ha eldobod, zuhan,

Lassan földre hull.

Papírdaru.

Gyűrött és kopott.

Repülni soha nem tudott,

De elhitte magáról,

Hogy egyszer szállni fog,

Úgy várta azt a pillanatot!

Hogy meglátja egyszer a Napot.

De csak zuhan, zuhan,

Át az életen,

Hiábavaló éveken.

Szerelem.

Ne szállj velem! 

angyal

 

rád várni forró augusztus éjszakán,

fülledtségben,

jéghideg magány.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában,

szerelem.

hullócsillagokkal érkezett a hajnal,

földre zuhant éjjel,

egy magányos angyal.

könnyből szőtt ruhája

testére tapadt,

gyönyörű pillanat,

hallom a szavad.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában,

szerelem.

szól a csend,

a törékeny hajnal,

szüntelen kereslek.

te hallgatag angyal.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában.

szerelem.

elnémul most föld és az ég,

angyal szállt közénk.

ritka pillanat,

ha a szó elakad.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában.

álmok testvére,

az vagy nekem.

didergő angyal,

te félénk szerelem.

hárfazene szól,

valahol,

vagy csak a szív zakatol?

 

 

 

 

Szerelmes Karácsony

 

A hópehely szeretnék lenni

Karácsony éjszakáján,

Amely a válladra hull.

A csillag alakú hópehely az égből,

A fény, amely rád csorog

Az utcai füzérből.

Érintetlen, de mulandó díszed,

Amelyet megcsodálsz,

De már csak vízcsepp.

Ragyog a fényektől,

Aprócska szivárvány

Játszik most neked,

Éjféli királylányt,

Mesefilm.

Nem vagy egyedül.

Ha a magányos szél füledbe hegedül,

Az égből lehullt

Kis hópehely vagyok.

Vegyél észre,

Mielőtt elolvadok.

Lennék a havazás,

Vagy a kandallóban izzó

Tűzforró parázs.

A maró hideg,

A csontig hatoló,

Hópehely, olvadó,

A karácsonyi reménysugár,

Ami elkísér,

A Szeretet Ünnepén.

Lennék az éj,

Ha átölel.

A remény,

Amely nem jön el,

De csak magányos hópehely vagyok,

Vegyél észre,

Mielőtt elolvadok.

 

Fiam

 

Mióta vártalak,

Kisfiam.

Szívem alatt,

Mint nyíló hófehér virág,

Bontogatta szirmait a szerelem.

Első, tétova mozdulatod,

Akár a szívdobbanásom.

Tudjuk, éreztük annyian,

Milyen érzés az első,

Sejtelmes rebbenés,

Szinte semmi ez,

De nem kevés.

Minden.

Átminősülés.

Egyek voltunk akkor.

Kisfiam.

Hallgattalak.

És te hallgattál engem.

Sok hosszú éjszakán,

Mint lüktetést a csendben.

Éreztem halk fejlődésedet.

Arcod nem volt több,

Mint egy gondolat.

De szebb vagy,

Mint amit álmodni tudtam.

Több vagy annál,

Mit ember kíván.

Kisfiam.

Aztán rám talált

Az ismeretlen, és hosszú fájdalom.

Vajúdva kúsztam az égig lelkedért.

Születés-himnusz e perc,

Az emberért.

Az élet-stafétát neked most átadom.

De élek mégis,

Maradt egy másik lét,

Talán új és szentebb.

De ez is a tiéd.

Talán belehaltam egy kicsit.

Azért a napért.

A holnapért.

Aztán sírva láttad meg,

Milyen a világ.

Nem ismerted,

Csak megláttad, csendben.

Vérben és vágyban,

Káoszban, rendben.

Szép.

Mint az ibolyák a parkban.

Aznap kinyíltak, szerényen,

Az első napsütésben.

Nekem. Mint te.

Ha lehunytam a szemem,

Furcsa eufória,

Arcodat láttam mindenütt.

Ez több, mint a szerelem,

Amit valaha megéltem.

Egyszeri csoda.

Amiért megszülettem.

Amikor karomba foglak.

A boldogság az enyém.

Az első szó,

Az első nevetés.

Szép mosolyodban,

Apád mosolyát is szeretem, fiam.

 

szalmaláng

 

elhamvad,

lángra kap,

apró parázs,

elszédít,

elnémít,

esti varázs.

szívemmel játszik,

szikrázó érzelem,

játszik a szívemmel,

villódzó szerelem.

álomszőttes

a gondolat,

megragadom,

és ott marad.

meggyullad,

kialszik,

lidércfény,

szívem csak egy percnyi

reményt kér.

égszínkék szerelmes gondolat,

átölel,

a valóság elszalad.

meggyújtom,

eloltom,

szalmaláng,

ennyi volt,

vége van,

nincs tovább.

 

fekete-fehér

 

 

fekete-fehér,

hömpölygő járólapok,

vibrál a kép,

furcsa állapot.

tapogatózom,

várnak ott.

gyertyaláng,

imbolyog,

árnyak nőnek,

te nem vagy ott.

fekete-fehér

lábnyomok,

hozzád vezetnek,

de nem vagy ott.

kopott ház,

szól a csend,

kopott szó,

mit jelent?

fekete-fehér

szerelem,

ráismerek,

ha keresem.

fekete-fehér,

régi dal,

ölel az árnyék,

mit jelent?

kopott ház,

macskakő,

ellopott az idő.

 

Démon

 

 

Elébem csöppen,

Szembe jön velem,

Rám fonódik,

A reggeli félelem.

Kapkod a szív a lélegzetért,

A vihar sikoltva zenél.

Sikít a szél.

Szelek szárnyán zizegve szalad,

Az ősszel barnult falevél.

Magányos, száradt vitorlaként,

Tavaszt emlékezve, kergeti a fényt,

A pókfonalnyi, talmi reményt.

Fut a széllel, menekül,

Mindig, mindig egyedül.

Párducként lesben áll a fán,

Rám veti magát a sors.

Mennyire banális, mennyire torz

Regény.

Az életem.

Átölel a félelem.

Démon.

Arcomban érzem zöld lélegzetét,

Bőrömön kezét.

Elül a szél.

A folyondár csendje ez,

A magból ha kinő,

Mozgásban lévő mozdulatlanság,

Az idő.

Ólomkristályból csillogó kehely,

Mely zuhanni készül a csend.

Egyensúlytalan egyensúlyozás.

Törékeny pillanat,

A hajnali alkonyat.

Lövés dörren,

És a földre hull,

A megsebzett madár.

Szívem, a megsebzett madár.

Démon.

Nincs hatalmad,

Ha szembejössz velem.

Ölelj, ölelj! Én kedvesem.

 

Románc

 

Kezdetben vala a sötétség.

A semmi, nap, nap után.

Köd-katlanon keresztül

Derengő kékség.

Hűlt szerelmek nyomán tátongó

Reménytelen mélység,

A jövő.

Aztán felhőfátyolon átragyogó fénysugár,

A szó.

Az elveszített érzés.

Reszket bennem a lélek.

Még élek.

Roncsolt vénán át, csöpög a szer,

Gerincbe reccsenve hatol a tű,

Klórszagú románc,

A szívem még ver.

És ennyi most elég.

Elég a gondolat,

Indulok.

De érted visszafordulok.

A némafilm pereg.

Ha most itt lennél, mit kezdjek veled?

Vergődve próbál felállni bennem a lélek.

Te csak egy kép vagy.

Mégis minden.

A láncszem, ami összeköt,

A furcsa és groteszk dologgal,

Amit úgy hívnak: élet.

 

"Kérdezted már az árnyékodtól, hogy mivé válik éjszakánként? Vagy faggattad-e az éjszakát az árnyékod felől?"


















Mea culpa








Az igazság másképpen van,

Mint hiszem,

A jog nem az én bizniszem.

Igazságom kis sziget,


Otthona a Semminek.



Emberben hittem.


Vállalom.


Az én vétkem,


De fáj nagyon.


Az én az utam,


Járhatom.



Te mindent láttál Istenem,


Jeltelen Gonoszság,


Nemtelen.


Emberre bíztam,


Elengedem.



A jog nem az én fegyverem,


Rád bízom a Törvényt Istenem.



Álljanak színednél mostantól azok,


Kik teremtették az utálatot,


Viszályt és halált,


Mocskot gyalázatot.



Nem győz a Bűn,


Tudom Istenem,


Te látod mindazt,


Ami helytelen,


Tied az Igazság,


Elengedem.



Győzött a Rossz


Megint, megint.


Az élet ismét


Megint, megint.


Talpra állok,


Újra, újra.


Mea culpa, mea culpa.

De nem lépek a másik útra.





































Hét




Hétfő.

Legelső lépcső.

Kedd.

Remény-amulett.

Egy napra 

Elengedett,

Ígéreted.

Gyúlnak a fények,

Szembejön velem 

Az utcán az Élet.

Rád gondolok,

Még egyszer szerdán,

Ezer elfeledett,

Édes emlék tör rám.

Aztán névtelen csütörtökön,

Eláraszt fuldokló emléközön.

Érkezik mérföldes léptekkel,

A vágy,

A szürke péntekkel.

Szerelmes 

Sms 

Mondat, 

Jön tőled,

Várok rád szombat.

Szüntelen kereslek,

Többé nem talállak.

Hétfőbe zuhanok 

Fáradtan vasárnap.

 

 

Oldal: vers3
Szentkereszti Andrea honlapja - © 2008 - 2024 - szentkeresztiandrea.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat